Az Emerald és a Radiant cut csiszolású gyémántok népszerűek mostanában, ezért sok ilyen különleges ékszert készítünk.
Többek között ő is most készült el legutóbb a műhelyünkben, ezért szeretnénk nektek megmutatni.
Ez egy klasszikus, romantikus ékszer, amelynek az alapját már 10–12 éve készítjük, ezért érdemes pár szót ejtenünk arról is, mi inspirálta ezt a formavilágot.
Az eredeti inspirációt New Yorkban, egy amerikai kiállításon láttuk: egy antik ékszer volt, amely a ’60-as években készült, és nekem akkor nagyon-nagyon megtetszett.
Már akkor éreztük, hogy ez az aszimmetrikus, romantikus, antik hangulatú stílusirányzat olyan világ, amelyből szeretnénk minél több ékszert készíteni. Ahogy minket magával ragadott a hangulata, úgy tudtuk, hogy nektek is tetszeni fog.
Ennek az ékszernek az egyik visszatérő motívuma, ahogyan az oldalsó kis gyémántok kapcsolódnak egymáshoz ez egy nagyon régi ékszerünkből eredő apró részlet, amelyhez folyamatosan visszanyúlunk.
A foglalata és a modern csiszolású központi köve viszont már újdonság.
Ezekből a meglévő stíluselemekből, a meglévő eszközeinkkel próbálunk mindig valami újat, szépet és még látványosabbat készíteni.
Szerintünk ez most sikerült, mert egy gyönyörű arányú, romantikus, különleges ékszer született.
Nagyon bízunk benne, hogy annak, aki kapni fogja, ez lesz élete egyik legboldogabb napja.
Örülünk, hogy elkészíthettük, és reméljük, nektek is tetszeni fog.
Ha szeretnétek ilyet vagy hasonlót, gyertek el hozzánk, várunk benneteket nagy szeretettel,
Barbi és Ádám.
Luxus amerikai vintage stílus gyémántokkal
ha kérdésed van írj az 1965budapest@gmail.com-ra
Ha kérdésed van, írj nekünk.
Ha tetszik, de drága, akkor csodálatos, amerikai luxus moisanitokkal is el tudjuk készíteni, úgy a szépsége ugyan ez, de az ára kedvezőbb.

