top of page

A képen látható halvány rózsaszín gyémánttal készült eljegyzési gyűrűnk egy olyan klasszikus ékszerünk amit szinte a műhelyünk megalapítása óta készítünk.
Az évek során mindig egy picit alakítottunk rajta, finomítottuk az arányait, ahogy változott a világ, a divat és a saját ízlésünk.
Mostani trendek szerint egy nagyobb központi kővel, vékonyabb sínnel készült, és szerintünk egy igazán szép, harmonikus arányú eljegyzési gyűrűt alkottunk.

És itt szeretnénk megosztani veletek egy gondolatot.

Folyamatosan azt halljátok mindenhol, hogy milyen a tökéletes eljegyzési gyűrű, hogy milyen kőnek kell benne lennie,hogy mit szimbolizál az igazi szerelem, hogy az igazi szerelemhez csak valódi kő illik, hogy ilyennek vagy olyannak kell lennie…

Pedig a nagy igazság az, hogy ezt senki nem tudja helyettetek megmondani.

Magyarországon az eljegyzési gyűrű viselésének és készítésének valójában nincs évszázados hagyománya.
Az elmúlt 10-15 évben vált igazán természetessé, hogy a párok eljegyzési gyűrűt választanak.
A Pinterest, az Instagram és az internet kitárta előttünk a világot.
Felnőtt egy generáció, amelynek már természetes, hogy az eljegyzést egy szép gyűrű kíséri.

És milyen jó, hogy így van.

Mert azt, hogy egy ilyen személyes tárgy mit szimbolizáljon, valójában csak ti tudhatjátok.
Ti ismeritek egymást.
Ti tudjátok, mi az, ami örömet okozna annak, aki majd minden nap ránéz erre az ékszerre.

Mi mindig azt mondjuk: ne azt válasszátok, amit mások szerint szeretni kell. Azt válasszátok, ami nektek tetszik.

Ami igazán szép ebben az egészben, hogy ezeknek a hagyományoknak egy részét most írjuk.
Mi, akik készítjük az ékszereket, és ti, akik viselitek őket.
Ma már teljesen természetes, hogy együtt jöttök inspirálódni, együtt próbálgattok gyűrűket, együtt álmodjátok meg azt az ékszert, ami rólatok szól. Néhány éve ez még szinte elképzelhetetlen volt.

És őszintén? Szerintünk ez az egyik legromantikusabb dolog.

Egy közös program. 
Egy közös álom. 
Egy közös döntés.

Aztán amikor eljön a pillanat, a gyűrű már nem csak egy ékszer lesz.
Hanem egy emlék arról az időszakról, amikor együtt terveztétek a közös jövőtöket.

Hordjátok ott, ahol szeretnétek.
Olyan kövekkel, olyan formában, olyan stílusban, ahogy nektek tetszik.
Ahogy a szerelemnek sincs egyetlen szabálya, úgy az eljegyzési gyűrűnek sincs.

Egy életünk van.
Ha szerencsések vagyunk, egy nagy szerelmünk is.
Ha szerencsések vagyunk, együtt öregszünk meg.
Ha a Jóisten vagy az univerzum más utat szán nekünk, akkor azt fogadjuk el.
De az ékszer mindig azt a pillanatot őrzi majd, ahol éppen tartott a történetetek.

Talán ennél szebb feladata egy gyűrűnek nem is lehet.

Ha szeretnétek megnézni aktuális mintakollekciónkat, vagy egy teljesen egyedi ékszert álmodtatok meg, várunk benneteket nagy szeretettel.

22 éve családi vállalkozásként készítjük az ékszereinket Budapesten.

Én, Ádám, az aranyműves az ékszerekért felelek, Barbi pedig válaszol az üzeneteitekre és elkészíti azokat a képeket, amelyekbe sokszor első látásra beleszerettek.

Várunk benneteket nagy nagy szeretettel!

Barbi és Ádám

Púder rózsaszín gyémánt eljegyzési csoda

1 135 000 FtÁr
arany színe
Mennyiség
  • Ha kérdésed van, írj nekünk. 

    Ha tetszik, de drága, akkor csodálatos, amerikai luxus moisanitokkal is el tudjuk készíteni, úgy a szépsége ugyan ez, de az ára kedvezőbb.

  • Facebook Black Round
  • Instagram Black Round

© 2025 created by 1965 Budapest

bottom of page